Főoldal Megrendelés Információk Gasztronómia Művészet For foreigners Továbbá...


Váncsa István könyveiből kérésre dedikált példány!


A könyvborító

Töltött káposzta

A régi vágású magyar ember reggelezési szokásait fogjuk górcső alá helyezni a továbbiakban.
    Régvágású magyar emberen e sorok írója értendő, de nem most, hanem az ősidőkben, boldogult úrfikorában, egyszerű alföldi legényként, akáclombos kis falu, gólyafészek, vályogház, tartalmas kamora.
    Télidő.
    Néhanapján nyaranta is reggelizett a régi vágású magyar ember, ám ez nem igazán jellemző és semmiképp sem szignifikáns. Nyaranta az evésnek valódi jelentősége nincs. Kivéve aratás idején, amikor az arany kalásszal ékes rónaság kellős közepén állunk, szúrós pillantásunk a messzeségbe fúródik, kaszánkat délcegen lengetjük. Ehhez kalória kell, szalonna, miegyéb.
    Ám e sorok írója sohasem lengette.
    Télidőn viszont reggelizünk, ha kell, ha nem. Utunk a kamrába vezet, nagy fazék, abban hideg töltött káposzta. Fölemeljük a fedőt, jobb kezünk hüvelyk- és mutatóujjának ügyes mozdulatával megragadunk egy tölteléket, tápcsatornánk bemeneti nyílásához juttatjuk, és lenyeljük, mint anakonda a kecskegidát. Aztán kiemelünk még egyet, majd egy harmadikat és így tovább, reggeli ínyenckedésünk tehát leginkább egy kikötői idillre emlékeztet, amikor a portáldaru egyenként felemeli az óriás konténereket, majd ezeket a hajó feneketlennek tűnő gyomrába eregeti.
    Régen egyébként nemcsak e sorok írója kezdte így a napot, hanem sokan mások is rajta kívül, főképp az ország keleti felében, ott a népek úgy gondolták, hogy reggelente töltött káposztát enni jó. De nem okvetlenül hidegen. Az ember csak azért fogyaszt hideg töltött káposztát, mert amit a kamrában talál, az hideg. Ha meleg volna, melegen enné. A Hajdúság fővárosának dolgos népe harminc évvel ezelőtt még meleg töltött káposztát is kaphatott reggelire, voltak a városban műintézetek, melyekben már reggel hatkor meleg töltött káposztához lehetett jutni, meg persze sült kolbászhoz, hurkákhoz, pecsenyékhez, ám ez utóbbiak voltak máshol is. Viszont töltött káposzta reggel hatkor nem volt, csak Debrecenben.
    Ma már ott sincs. Megkérdeztem mostanában egy tekintélyes és a gasztronómia tárgyában hatványozottan szavahihető helybelit, ő akként nyilatkozott, hogy Debrecen népe ehető töltött káposztához hovatovább már délben se jut.
    Hamburgert kap, pizzát és hotdogot.
    A kálvinista Róma egyébként a legkonzervatívabb magyar város. Ha a debreceni ember nem kap töltött káposztát reggelire, hanem e helyett hamburgert kap, akkor fölösleges a nemzethalálról vizionálni, azon már túljutottunk, ez itten a halálon túli lét, a pokol tornáca, persze csak szimbolikusan.
    Fentiekből tehát az derül ki, hogy a töltött káposzta az egyik legmagyarabb magyar étel, noha a receptjét tudvalévőleg a törökök hozták el nekünk. Arab háziasszonyok szerint viszont az egyik legarababb arab étel, ők ugyanis nem tudják, hogy a töltött káposzta a jobbfajta kínai éttermek étlapján is szerepel, továbbá főzik Finnországban, Izraelben, Ukrajnában, Brazíliában, és még sokfelé. Azt is tudjuk, hogy a kínai nagy falat építő munkások savanyú káposztát kaptak enni, a káposztasavanyítás ideáját pedig a tatárok népszerűsítették Európában, ám e figyelemre méltó körülmény taglalását mellőzni fogjuk, tekintve, hogy a savanyú káposzta nem okvetlenül töltött, ahogy a töltött káposzta sem okvetlenül savanyú.
    Hogy akkor mégis milyen, ezt járjuk körbe alább.
    Töltött káposzta annyiféle van, ahány szakács és háziasszony, közülük persze a mienk legjobb, ez nem is lehet kérdés. Valamennyien büszkék vagyunk a saját töltött káposztánkra, felülmúlhatatlannak, utánozhatatlanul tökéletesnek érezzük a mi töltött káposztánkat, úgy hisszük, hogy ez irányú csodálatunkban osztoznak mások is, akik persze szintén próbálkoznak töltött káposztával, ám az övék sajnos alig ehető. Ez a vélekedésünk azonban árnyalatnyi korrekcióra szorul, minthogy ezek a bizonyos mások, akikről szó van, a saját töltött káposztájukat csodálják, és a mienket tartják gyakorlatilag ehetetlennek, ami, persze, megmagyarázhatatlan, noha tény. Bele kell tehát nyugodnunk abba, hogy töltött káposzta fronton pluralizmus érvényesül, sőt, mondhatni, szabadosság, központilag előírt irányelvek nincsenek, mindenki úgy főzi a káposztáját, ahogy akarja, és mindenkinek az a legjobb, amit maga főz. A különféle töltött káposzták nem mérhetők össze egymással, nem jobbak és nem rosszabbak, hanem másmilyenek.
    Ehhez képest én magam legalább harminc esztendeje törekszem a tökéletes töltött káposzta ideája felé, noha közben tudom, hogy a tökéletes töltött káposzta in theoria sem létezhetik. Az én ez irányú törekvésem tehát értelem híján való, nem is célja van neki, hanem inkább oka.
    Ezt az okot én a valahai szocialista vendéglátás egyik leleményében vélem föltalálni, e lelemény a „kolozsvári töltött káposzta” névre hallgatott, és az volt a lényege, hogy tálaláskor a töltött káposzta mellé egy szál sült debrecenit, meg egy kakastaréj-formára bevagdosott és kisütött füstöltszalonna-szeletet rakott a szakács. Eszerint tehát a debreceni, a magyar húsipar e páratlan csemegéje, képes a töltött káposztát följavítani, sőt nemcsak följavítja, hanem egyszersmind kolozsvárivá lényegíti át.
    Az agyrémnek bizonyos határon túl már gondolatébresztő ereje van. A kolozsvári töltött káposzta föntebbi ideája annyira abszurd, hogy a puszta létével megkérdőjelezte a töltött káposztára vonatkozó korábbi fogalmaimat, amelyeket a szülői házból hoztam magammal, rádöbbentett arra, hogy töltött káposztát főzni másképp is lehet. Nyilván nem azon az úton kell elindulnom, amit a szocialista vendéglátóipar taposott ki előttem, de el kell indulnom valamerre.
    Kolozsvár felé például.
    Czifray István szakácskönyve egy töltött savanyú káposzta nevű képződményt ír le, a kolozsvári töltött káposzta fogalmát nem ismeri. Zilahy Ágnesé viszont igen. Amúgy mindkét munka a magyar gasztronómia alapművei közé tartozik, ha tehát a kolozsvári töltött káposztát Zilahy írta le először, akkor ezzel egyben definiálta is, vagyis a kolozsvári töltött káposzta az, amit ő leírt.
    Annyiban különbözik a Zilahy által szintén leírt közönséges töltött káposztától, hogy (1) fele marha- és fele disznóhúsból készül, míg a másik csak disznóból, (2) a fazékba sertésoldalas, marhahús-dagadó, továbbá liba- vagy pulykaaprólék is kerül, (3) a közönséges töltött káposztát a recept berántani rendeli, a kolozsvárit pedig épp ellenkezőleg.
    Természetesen az ekképp leírt kolozsvári töltött káposztának annyi köze van Kolozsvárhoz, mint a székelykáposztának a székelyekhez, de hát most nem néprajzról, hanem szakácsmesterségről van szó. Más kérdés, hogy Kolozsvár egy létező város, lakossággal és töltött káposztával, ez utóbbit pedig a nyelv logikája szerint kolozsvári töltött káposztának kell neveznünk, sőt akár föl is deríthetjük, milyen. A kérdés valójában az, hogy a Kolozsváron és környékén készülő töltött káposztáknak van-e olyan közös sajátosságuk, ami őket a máshol főzött töltött káposztáktól valamiképp megkülönbözteti.
    Régebben gyakran megfordultam Kolozsváron és igyekeztem a kolozsvári töltött káposzta problematikájának a gyökeréig hatolni. Végül is azt állapítottam meg, hogy kolozsvári töltött káposzta, mint egységes entitás, nem létezik. Kolozsvár népe éppoly anarchisztikusan főzi töltött káposztáját, mint e hazában mindenki más, fittyet hányva annak a körülménynek, hogy a nemzet többi része a kolozsvári töltött káposztát a magyar konyha szimbolikus jelentőséggel bíró specialitásaként ismeri, és létezéséből erőt merít.
    Közben teltek-múltak az évek, s ezalatt az én töltött káposztám is folyamatosan módosult, azt nem mondanám, hogy egyre jobb lett, hiszen tökéletes volt már a kezdet kezdetekor, innen indultam, és huszonöt-harminc éven át törtem elszántan a tökély felé. Végül eljutottam egy de luxe változatig, a töltelékben késsel finomra vágott marha- és disznóhús, némi füstölt sonka és egy kevés füstölt szalonna, a fazék alján aprókáposzta, azon pedig minden, ami kell, fej, köröm, fül, farok, végül a töltelékek, közöttük valahol egy köteg szárított csombor és kapor, lehetőleg közvetlenül a kolozsvári piacról, mert akkor hiteles. Jó, tartalmas csontlével felöntve, langyos sütőben (kemencében) tíz-tizenkét órán át főzve, vagy tovább. Utána kirakni a spájzba, másnap vagy harmadnap ehető.
    Viszont addigra elfogy, mert az ember reggelenként meglátogatja a fazekát, belekukkant, tartalmát érzékszervi vizsgálatnak veti alá. És ebbe a fazékba csak három rétegnyi töltelék fért, alatta káposzta van mindenféle főtt húsokkal, ami, persze, jó, messziről a káposztalevesemre emlékeztet, bár a leves a jobb. Mindenesetre ebből már nem tudok hüvelyk- és mutatóujjam ügyes mozdulatával további töltelékeket kiemelni, mert további töltelékek nincsenek egyáltalán. Miközben a fazék legalább félig van a különféle resztlivel.
    Ezt akarom én?
    Nem ezt akarom.
    Tévúton járok, az egészet újra kell kezdenem az elejétől. Az a legcélszerűbb, ha visszamegyek az ősforrásig. Dolmeh kalamnak hívják a perzsa változatot, tölteléke bárányhús, rizs, frissen őrölt bors, petrezselyem, koriander, kurkuma, esetleg még elmorzsolt erős paprika, egy kevés főtt lencse és paradicsompüré.
    Ha átlépünk az arab világba, elmarad a kurkuma és a koriander, helyettük megjelenik a menta és baharat, ez utóbbi pedig már Egyiptomban a kapornak adja át a helyét. A görög világban a menta és a kapor duója érvényesül, aztán a menta szerepét a csombor veszi át, de akkor már Erdélyben vagyunk.
    A legfontosabb pedig az, hogy a keleti töltött káposzták aprók, markánsan fűszerezettek, könnyűek, lényegileg zsírtalanok. Vagyis a töltött káposzta, amit nálunk a nehéz, zsíros, nehezen emészthető ételek iskolapéldájaként szokás emlegetni, akár az előételek közé is tartozhatott eredetileg.
    És többnyire hidegen ették, a hüvelyk- és a mutatóujj ügyes mozdulatával megragadtak egy-egy tölteléket, majd lenyelték, mint anakonda a kecskegidát. Éppúgy, mint e sorok írója tette valamikor. Sőt nemcsak valamikor.
    Vagyis a lehető leghelyesebb, történelmileg abszolút hiteles úton járok akkor, amikor reggelenként becserkészem az én nagy-nagy fazekamat, sőt épp ennek kell alárendelni mindent. Ha ez a töltött káposzta fogyasztásának autentikus módja, akkor a töltött káposzta igenis ekképpen legyen fogyasztható, azaz mindenestül töltött káposztalevelekből álljon. Nem kell a fazékba semmi más, csak töltelék. Továbbá semmi fűszer vagy ilyesmi nem kerülhet a tekercsek közé, hanem belül kell lennie, a töltelékben. Legyen olyan fűszeres, ahogy csak jólesik, viszont ne legyen zsíros, mert annak most semmi értelme.
    Ezzel pedig a szintézis állt elő. Anyám töltött káposztája volt a tézis negyven évvel ezelőtt, az én transzszilván próbálkozásom lett ennek az antitézise, ez pedig a szintézis, a magáért való töltött káposzta, azaz a Világszellem legtökéletesebb létállapota, én pedig egész egyszerűen az ős Kaján vagyok, reggelenként én magam jövök Keletről boros kedvvel, paripásan, zeneszerszámmal, dalosan.
    Aztán elnyel a spájz.


http://shop-scripts.ru